Az Egyetemi Könyvtár (EK) és az OSA semmitmondó, gondolatébresztő kiállítása (Halott könyvtár – könyvek olvasatlanul) mellé hétről hétre izgalmas beszélgetést szerveznek, ma a hatásvadász címválasztás miatt felhördülő könyvtáros szakma két képviselőjét, egy kalózkönyvtár-rajongót és egy magát könyvtárosnak szívesen nevező információbrókert hívtak meg a (részben könyvtáros) szervezőkön kívül a Centrális Galériába.


Mivel 6-ig volt nyitva a könyvtárunk, és 6:05-kor még kölcsönöztem egy késve befutó szakdolgozatot írónak, én is késve érkeztem az archívumhoz. Szerencsére legalább 15 perc csúszás van mindig, nem sok mindenről maradhattam le, éppen Dobó Katalin (OSA) olvasott fel HSD (szerintem igazán) vicces leveléből: "a keresztre feszített sertéstetem és a hasonlók társaságában helyezkedik el a dolog". (Lásd Katalist.) Ezután biztos okosakat mondott az információbróker, aki szívesen határozta meg magát többször "mi, könyvtárosok"-ként, de ki kellett mennem pogácsáért. (Ranganathanról beszélt, jó a fülem ám. Minden közönségnek a maga közhelyét, mondhatnók. De lehetne haladni is a korral. Utoljára 10-15 éve láttam kiírva az 5 törvényt a BTK Ktud. Tanszékén. Ott van-e még, vagy már a "megújított" oktatói gárda doktoranduszkáinak fotóival helyettesítették?)


Bodó Balázs egy újonnan felépült vidéki könyvtár/tudásközpont (5 milliárdos építési + stb.) költségeit vetette össze elsőként a tárhelyszolgáltatók által kínált árakkal, és biz’ a könyvtárak létét nagyon pénzpazarlónak mutatta. Miért kell egy 19. századi épületet úgy felépíteni a 21. században, hogy annak szívében egy nagy üres tér van (=könyvtár), nem egy digitalizáló műhely, kérdezte provokatívan a BME MOKK ifjú oktatója. Kölcsönzési számadatokkal is bizonyítva, hogy a (magyar) Könyvtár halott. Takács Dani őszinte könyvtárosként beismerte, hogy ha megszűnik a társadalmi igény a könyvtárak iránt, akkor a könyvtár valóban halott. Lehet találni hasznos, új feladatokat, de először újra kellene definiálni a könyvtár, az állomány és a használat fogalmakat.



Cséka György (EK Közönségszolgálati Osztály) arra hívta fel a figyelmet, hogy a fizikailag létező könyv és az információ nem azonos, a tudást nemcsak tárgyi formában lehet megőrizni, nem vész el a digitalizálással, csak átalakul. Idézte Szilágyi Ákosnak a múlt heti azon véleményét, hogy minden könyv halott, ha nincs éppen olvasónál... (Nekem a mancsos Turcsányi Sándor tréfálkozása jobban tetszett két hete, hogy minden halott, a szerző, a mű, az olvasó, legjobb meghalni hát (1Kor 15,54b–55 bővebben alul :) de a Groszman-est is jó volt. Élesíthetném is akár már azt a bejegyzésem, de most Magris van/lesz soron.) Kell-e mindent archiválni, "jó lesz majd még valamire" alapon, kérdezte. Amíg nem tudjuk digitalizálni, talán nem dobjuk ki a könyveket, védte a végvárakat Vajda Zsuzsanna (EK).



Bodó közlése szerint tanítványai nem járnak könyvtárba, mert maximum közösségi térként érdekelné őket, de ha nem lehet hangosan beszélgetni, akkor minek? Maga sem könyvtárhasználó, pedig aktív könyvolvasó, de nem tud egyik könyvtár sem megfelelni szakirodalmi igényeinek. Ezért szerette a Gigapédiát (szép cikket ír felszámolásáról a Mancsban, majd belinkelem, ha kialudtam magam, bár ott is a pécsieket hozta ellenpéldául), mely ugyan tovább él más URL-eken, de a létrehozó tudós (kalóz)közösség szétesett. Ezután csakis okosakat mondhatott a mások által népszerűnek mondott információhajhász elméleti szakember, consulting ovkóz, de ki kellett mennem pogácsáért. Valami trágárságot emlegetett, mikor visszaértem, de befogtam a fülem. Azt hiszem, Rocco Sifredi "hosszú farok"-elméletét fejtegette, hogy jó az, ha hosszú, de széles is legyen, a spektrum. Vagyis a nagyon keresett sikerkönyvek mellett tartsák meg a rég nem forgatott munkákat is, hogy széles felhasználóréteget kiszolgálhassanak a könyvtárak. Viszont merjünk bátran selejtezni, "mi, könyvtárosok" :) És szerencsére a "porosodó" cikkének hatására apasztani kezdték az állományt, viccelt Mikulás Gábor teljesen komolyan. Remélem, rosszul emlékszem a szóhasználatára, hiszen nem az ő cikke. Miután elválasztotta a búzát az ocsútól, és látá Gábor, hogy ez jó, közölte, hogy ha kevesebb könyv lenne a (magyar) könyvtárakban, nőne a kölcsönzés. De ezt saaajnos számokkal nem tudja igazolni. Bezzeg Angliában kolbászabból van a kerítés! A brit közkönyvtári állomány hatoda a magyarénak, mégis háromszoros a kölcsönzési statisztika. Mégis lenyomtuk őket 6:3-ra (már a félidőben 4:2 volt), úgyhogy szívjanak ködöt!


Észak-Európában jól működik a digitális dokumentumszolgáltatás és a könyvkiadás együtt, idehaza viszont évek óta nem sikerül a kiadókkal megállapodni, mert/és a könyvtáros szakmai érdekérvényesítés nagyon alacsony szinten van, adta fel Dani a magas labdát Bodó Balázsnak, aki amellett érvelt, hogy ha nem raktárosok bérére, fűtésre, penészmentesítésre, "a halott fa" (értsd: könyvek) tárolására költenék a milliárdokat, akkor a kiadókkal simán meg lehetne állapodni. Hiszen melyik könyvkiadó utasítaná vissza, ha minden digitális kölcsönzés után mondjuk száz forintot kapna?! Ez az évi 33 millió magyar kölcsönzést tekintve 3,3 milliárd forint lenne, az éves magyar könyvtáros büdzsé harmada. A többiből meg lehetne naphosszat szkennelni (óránként akár 600 oldalt behúzva), jutna az eszközpark fejlesztésére. Ahogy azt Móricka elképzeli. Hiszen a nyári nagykanizsai eset óta "jogászkommandók" járják a könyvtárakat, arra utazva, hogyan lehetne könyvtárosokat szerzői jogi szabálysértésen érni, a Mandát meg teljesen könyvtárszakmai háttér nélkül igyekeznek megvalósítani, árnyalta a képet Vajda Zsuzsanna. [A korrekt link ez, ezzel is csáfolni lehet, hogy nem az ablakon öntik ki a pénzt, hiszen nem vették meg a manda.hu-t.] Ha hatékonyan akar szolgáltatni a könyvtáros, bizony könnyen az illegalitás mezejére tévedhet, állította T. Dániel, a Budapesti Ügyvédi Kamara könyvtárvezetője, akit a biztonság kedvéért nem nevezünk meg.


A könyvtáros szakma fetisiszta és hierarchikus, csattogtatta verbális ostorát Cséka György. (Számat nyalogatva feszítettem meg az "Üss, anyám!" tetkót a bicepszemen.) Leborulunk a könyv előtt – holott (majdnem) minden példány csak egy tökéletes másolata a további sok tízezer nyomtatott példánynak –, és felülről várunk megoldást problémáinkra. Megkérdeztem, mi a véleményük a digitális szövegek-hordozók sérülékenységéről, de senkinek nem csillant fel a szeme, mikor Horváth Ivánnak a Magyarok Bábelben művét emlegettem. Vagyis empirice megállapítást nyert, hogy az egy halott könyv. Nesze, BIÖP, bekaplak! Már a gépeskönyv se a régi :) Illetve túl régi. (Már) Nem tűnik el a netről nyomtalanul semmi – állította Bodó –, mert nagy redundancia van a rendszerben. Archiválnak mindent, olcsón, három példányban. Hiszi a PC.


A saját maga által könyvtárosnak mondott információs tanácsadó elsősorban a gyorsaságot tartja fontosnak a felhasználók, térítéses szolgáltatásaiért fizető ügyfelei szempontjából, de máskor az ár vagy a minőség az elsődleges. A könyv önmagában nem érték, ki is lehet dobni, s ne féljünk ("mi, könyvtárosok") elmosni a kávézó-kocsma-könyvtár határvonalat. Legyen a könyvtári macskák mellett tehén is minden irodában, etessük Pasteurről szóló könyvvel, s máris megoldott a pasztőrözött tej kérdése. (Nekem is van tanári diplomám is, voltak tanítványaim régen, mégsem állítom, hogy tanár vagyok.) A mások által Mikulás Gábornak mondott válaszokra fejtegette még kicsit, hogy a szakkönyvek… és digitálisan…, de sajnos nekem éppen ki kellett mennem az egyik pogácsástálért. Mivel "csúcsszinten az intellektuális tőke hiányáról beszélhetünk", nem csoda, hogy ennyire ellehetetlenült a könyvtárak helyzete. Nem kell megvárni a jogi változást, helyzetet kell teremtenünk, mondta a kiváló elméleti szakértőnek mondott infódíler. És szervezhetünk flashmobokat is, tette hozzá még. Vagy az üzleti szereplők elhappolják a könyvtárak elől a digitalizálást. Pedig a digitalizálás nemcsak pénzkérdés, kontrázott rá T. Dániel (akinek a nevét nem írom le, nehogy meglincseljék a könyvtáros egyesületben), rendelkezésünkre áll minden eszköz, kap elég pénzt a könyvtári rendszer, csak hülyeségekre (pl. különböző IKR-ekre, ugye) költik el. A kérdés az, akarunk-e változtatni.


S mi lesz a kiállított könyvek sorsa? Az EK Közönségszolgálati Osztályának jó humorú vezetője jócskán meghökkentette, majd megnevetette a közönséget válaszával: "Ahogy visszaérkeznek innen a könyvek, azonnal bezúzzuk őket [A közönség felhörrent.] a katalógusba." Vagyis feldolgozzák az integrált könyvtári rendszerükbe, kölcsönözhetővé téve őket, mert olyan nagy volt az érdeklődés sok példány iránt. Bikádi Katalin szakszerűen megválaszolta azt a kérdésemet is, hogy a kiállított könyvek némelyike miért nincs sem az online katalógusukban, sem a digitalizált alapkatalógusban. Lám megint bebizonyosodott, hogy nagyobb a pofám, mint a képzelőerőm és szakmai tapasztalatom.



A mások által Mikulás Gábornak mondott Mikulás Gábor persze nem állta meg segítő búcsújavaslat nélkül. Kíváncsi volt, mennyibe kerül egy ilyen halott állományrész revitalizációja, és mennyi hasznot hoz majd, egy leendő kölcsönzésre vetítve mennyi a kiállítás költsége. Mert bárminek a promóciója megoldható, de megéri-e. (Ő Bács-Kiskun megye 1970valahányas statisztikai évkönyvének B kötetét a megyei könyvtár legkeresettebb művévé tudná tenni megfelelő anyagi ráfordítással.) Okoskodásait ugyan már sajnos szinte senki nem veszi komolyan, Dobó Katalin viszont becsülettel részletezte, hogy hány ember hány munkaórájába került a kiállítás, s köszönik az Egyetemi Könyvtárnak a közreműködést, hogy a könyvtári rendszer év végi kivéreztetése ellenére is meglátták a hasznos lehetőséget, mikor novemberben megkeresték őket is. (Más könyvtárákat is, de azok féltették a presztízsüket? Ezt nem értettem, mert köhögnöm kellett a félrenyelt pogácsától.) Summa summárum: eddig 860 látogató nézte meg a kiállítást, töltve el órákat az újjáéledő könyvek közt. (Laikusoknak: ennyi könyvtárhasználat minden erősebb héten van kis intézeti könyvtárunkban, nem is szólva a mostani szakdolgozatírós időszakról. Nagyobb könyvtárakban ennek sokszorosa, annyi pénz nem jut viszont, mint az OSA-nak marketingre.) Vagyis carthaginem esse delendam, temessük vígan a könyvtárakat. Cséka György Groszman olvasására buzdított (jónak mondja :), Bikádi Katalin pedig a Narnia krónikáját hozta fel a későbbi korban újrafelfedezett könyvekre példaként. Halott könyv tehát nincs, zárta okosan azt estét.


Realista konklúzió: megint nem történt semmi sem... Most is Bodó volt a legjobb fej. Dobó Katalin kicsit hiányolt a bő tucatnyi néző aktivitását, de hát udvarias népek ezek a könyvtárosok. Rajtam kívül. Néhány szakmainak szánt *** (kb. abcug!)-ot így is visszanyeltem a pogácsák mellé a készülő hangfelvételre tekintettel.




(frissítés: Nagypál László beszámolója és a reakciók
(frissítés 2.: felkerült az est hangfelvétele