Egyéb
2012. 07. 07 11:46 |
h8
Améli csodálatos élete a Ceaușescu-érában, Andresz Kati humoros, felkavaró, megrázóan szép előadásában. Peregen, július 7-én is este 7-től, családias, klimatizált légkörben. Relaxációs gyakorlat a meleget rosszul viselőek számára.
Alina Nelega lírai finomságú monodrámája egy román asszony életének főbb állomásait mutatja be társadalmi-történelmi keretével, de ugyanúgy ismerős lehet annak is, aki a negyvenes vagy a hetvenes évek Magyarországában született, sőt a most tizenéves kiskamaszoknak is nagyon tetszett az előadás (mint az magánbeszélgetésekből kiderült). A hajléktalanság, elszegényedés pedig napjaink problémája is, a budapestiek többsége nyilván ment már el utcán/közterületen fekvő, "lecsúszott" ember mellett. Sietve, nehogy fertőző legyen a nyomor, vagy tépelődve, hogy talán kellene egy kis pénzt adni, de mindegyiküknek úgysem lehet... vagy észre sem véve a humán szemetet.
Andresz Kati foltos, kifakult, elkoszlott fürdőköpenyben érkezik, nagy nejlontáskával: benne egy élet és a napi összeguberált ócskaságok, napok romjai. Halála előtt visszaemlékszik az életére - diszkrét zenei kíséret a Föl, föl ti rabjai a földnek! dallama. "Semmik vagyunk, s minden leszünk." A különböző életkorszakok egyértelmű megjelenítése a ruházattal nagyon ötletes, öreg hajléktalanból pillanatok alatt eleven üttörővé lényegül át a színésznő. Lelkesedése határtalan, a párttal, a néppel egy az uta (útja). Tartós béke, harcolj érte, OI-OI-OI-OI! Apóka és Бабушка ugyan nem illeszkedik zökkenőmentesen a kommunista rendszerbe, de mindenkinek hoznia kell áldozatokat a szebb jövőért. Ahol fát vágnak hullik a forgács. Az élet nem egy habostorta, Pelikán elvtárs. Különben is, a vallás a tömegek ópiuma, a szép szocialita rend viszont megszűnteti a testet, lelket mérgező ideák és eszközök iránti vágyat. A közreadott statisztikák is bizonyítják ezt.
Mit lát egy kisgyerek a szegénységből, az ismeretlen helyre eltűnő, majd összeverve előkerülő rokonok életéből? A rendőrök által autóba gyömöszölt Vitykának azért csíkos a háta, mert ő tigristől származik, nem a majomtól, mint az emberek többsége.
Mennyi rohadt, ismerős eleme a szegénységnek! Mi is azért ettünk olyan gyakran krumplit a nyolcvanas években, mert finom volt, nyilván.
jó szavak: tervgazdaság, beszolgáltatás, párthűség, Ceaușescu elvtárs, néphatalom
rossz szavak: szabadság, csokoládé, narancs, Csernobil, szabadság, egyenlőség, útlevél, szabadság, szabadság, szabadság
Persze, Magyarországon talán az ötvenes években volt utoljára olyan diktatúra és nyomor, mint Romániában az 1989-es forradalomig, de a nyolcvanas évek végéig bizony nálunk is az ütések zuhogtak, az ütések zuhognak, az ütések zuhogtak (Trottel) "Becsapott minket a történelem, semmik vagyunk és nem leszünk minden..." :(
Ironikus nemzetkarakterológia a nagykövetségek szemete alapján: a magyarok szemetében minden pörköltszaftos, az oroszokéban csak üres üvegek vannak, semmi más. De nem a politikáról vagy a kommunizmusról szól az előadás, hanem egy életutat mutat. ("Mi lett belőlem? Emberek közt járó, el nem siratott, bús élőhalott...") Álmaim a jövőről miért menekülnek? És a rádióban is hallani híreket.
A valóságot akarom! / A gumibotozást! / A kommunista szombatokat! / Az éhezőket, a méteres havat! / A lelkek jégmezőit, a megfagyottakat!
Papás-mamás, ez az élet rendje. Mindenki meghal. Ez az élet rendje? "Semmi vagyok már, válnék a világtól" - lehetne hölderlinezni. A végén sírni is lehet. Mert szép. Azt mondtad, találkozunk még, ott, hol nincsen sötétség. Jeunet Amelie-filmje helyett, persze, sokkal inkább jutna eszembe a Kocsis Ágnes rendezte Friss levegő, a légzés miatt, viszont az meg túl optimista az Améli sóhajához képest :D Meg valami "angyalost" is kellene metszetként, de a Constantine, a démonvadász vajh konvergál-e?
Andresz Kati bámulatos átalakulásai mellett Czipott Géza zenéit kell kiemelni, sőt a zeneszerző két kis jelenet erejéig fel is tűnik a darabban Vitya( emléke)ként. Az előadás megtekinthető július 7-én este Peregen a MarBo cukrászda mellett (Kiskunlacháza, Szent Imre utca 35.), vagy ősszel Budapesten a Duna Palotában, Komód Színházban.
Gyülekező közönség
Alina Nelega lírai finomságú monodrámája egy román asszony életének főbb állomásait mutatja be társadalmi-történelmi keretével, de ugyanúgy ismerős lehet annak is, aki a negyvenes vagy a hetvenes évek Magyarországában született, sőt a most tizenéves kiskamaszoknak is nagyon tetszett az előadás (mint az magánbeszélgetésekből kiderült). A hajléktalanság, elszegényedés pedig napjaink problémája is, a budapestiek többsége nyilván ment már el utcán/közterületen fekvő, "lecsúszott" ember mellett. Sietve, nehogy fertőző legyen a nyomor, vagy tépelődve, hogy talán kellene egy kis pénzt adni, de mindegyiküknek úgysem lehet... vagy észre sem véve a humán szemetet.
Andresz Kati foltos, kifakult, elkoszlott fürdőköpenyben érkezik, nagy nejlontáskával: benne egy élet és a napi összeguberált ócskaságok, napok romjai. Halála előtt visszaemlékszik az életére - diszkrét zenei kíséret a Föl, föl ti rabjai a földnek! dallama. "Semmik vagyunk, s minden leszünk." A különböző életkorszakok egyértelmű megjelenítése a ruházattal nagyon ötletes, öreg hajléktalanból pillanatok alatt eleven üttörővé lényegül át a színésznő. Lelkesedése határtalan, a párttal, a néppel egy az uta (útja). Tartós béke, harcolj érte, OI-OI-OI-OI! Apóka és Бабушка ugyan nem illeszkedik zökkenőmentesen a kommunista rendszerbe, de mindenkinek hoznia kell áldozatokat a szebb jövőért. Ahol fát vágnak hullik a forgács. Az élet nem egy habostorta, Pelikán elvtárs. Különben is, a vallás a tömegek ópiuma, a szép szocialita rend viszont megszűnteti a testet, lelket mérgező ideák és eszközök iránti vágyat. A közreadott statisztikák is bizonyítják ezt.
Mit lát egy kisgyerek a szegénységből, az ismeretlen helyre eltűnő, majd összeverve előkerülő rokonok életéből? A rendőrök által autóba gyömöszölt Vitykának azért csíkos a háta, mert ő tigristől származik, nem a majomtól, mint az emberek többsége.
Mennyi rohadt, ismerős eleme a szegénységnek! Mi is azért ettünk olyan gyakran krumplit a nyolcvanas években, mert finom volt, nyilván.
jó szavak: tervgazdaság, beszolgáltatás, párthűség, Ceaușescu elvtárs, néphatalom
rossz szavak: szabadság, csokoládé, narancs, Csernobil, szabadság, egyenlőség, útlevél, szabadság, szabadság, szabadság
Persze, Magyarországon talán az ötvenes években volt utoljára olyan diktatúra és nyomor, mint Romániában az 1989-es forradalomig, de a nyolcvanas évek végéig bizony nálunk is az ütések zuhogtak, az ütések zuhognak, az ütések zuhogtak (Trottel) "Becsapott minket a történelem, semmik vagyunk és nem leszünk minden..." :(
Ironikus nemzetkarakterológia a nagykövetségek szemete alapján: a magyarok szemetében minden pörköltszaftos, az oroszokéban csak üres üvegek vannak, semmi más. De nem a politikáról vagy a kommunizmusról szól az előadás, hanem egy életutat mutat. ("Mi lett belőlem? Emberek közt járó, el nem siratott, bús élőhalott...") Álmaim a jövőről miért menekülnek? És a rádióban is hallani híreket.
A valóságot akarom! / A gumibotozást! / A kommunista szombatokat! / Az éhezőket, a méteres havat! / A lelkek jégmezőit, a megfagyottakat!
(Ez is Trottel, persze, de már nem tudom pontosan idézni fejből. Eltelik 25 év, és már nem is emlékszem?)
Papás-mamás, ez az élet rendje. Mindenki meghal. Ez az élet rendje? "Semmi vagyok már, válnék a világtól" - lehetne hölderlinezni. A végén sírni is lehet. Mert szép. Azt mondtad, találkozunk még, ott, hol nincsen sötétség. Jeunet Amelie-filmje helyett, persze, sokkal inkább jutna eszembe a Kocsis Ágnes rendezte Friss levegő, a légzés miatt, viszont az meg túl optimista az Améli sóhajához képest :D Meg valami "angyalost" is kellene metszetként, de a Constantine, a démonvadász vajh konvergál-e?
Andresz Kati bámulatos átalakulásai mellett Czipott Géza zenéit kell kiemelni, sőt a zeneszerző két kis jelenet erejéig fel is tűnik a darabban Vitya( emléke)ként. Az előadás megtekinthető július 7-én este Peregen a MarBo cukrászda mellett (Kiskunlacháza, Szent Imre utca 35.), vagy ősszel Budapesten a Duna Palotában, Komód Színházban.
Címkék: