Egyéb
2012. 06. 19 10:03 |
h8
A Könyvesblog több hónapnyi halogatás után végül nem jelentette meg tavaly az alábbi recenziót a szerző közlése szerint. A h8.prae.hu blog ezzel fejezi ki gratulációit az új álomtitkárnak. Továbbra is szívesen fogadok bármilyen írást, pletykát, fotót Simivel kapcsolatban. Kösziiiii!
.jpg)
Joggal kárhoztatja a bulvárt, a pornográfiát, a "hatalmi érdekeket kiszolgáló" médiaértelmiséget, de a magyar média egészének megítélésekor mintha túlzásba esne. Persze, hamar kibújik a szög a zsákból: "Meg kell teremteni az értékek, művek, vélemények valóban szabad »piacát«, s mindehhez értékteremtő és értékvédő, megfelelő anyagi hátteret biztosító, a médiát pedig erősen szabályozó kultúrpolitika kell." (Irodalmi értékrendek, pályakezdés, érvényesülés). Értjük, értékes értékek kellenek csak. Más minőség már a minőség, új barázdát szánt az eke. Az esélyegyenlőséget következetesen követelve kifejti, hogy "értékeknek nevezett devianciák vagy szűk csoportérdekek tudnak éppen e szabályozás védőernyője alatt érvényesülni, miközben a társadalom többsége döbbenten, némán, s javarészt már közönnyel veszi tudomásul, hogy az ő élete, értékrendje, kultúrája perifériára szorul." Tegyük hozzá: országos felmérések szerint az elhülyülő többség elégedett a bulvárlapok és kereskedelmi tévék kínálatával-színvonalával, és többségü(n)knek problémát is okozna sokkal bonyolultabb információ megértése. De képes-e eljátszani a szürke láthatárt egy valóságshowszínész?
.jpg)
(L. Simon László, A római szekér. Kulturális politika - politikai kultúra, Bp., Ráció, 2010, 278 p.)
"Nézek a magosba, gondolok nagyot: Magyar égre magyar csillagot!" (Nemzeti)
"Klassz, kicsi punk, a válltömésed / Meg a fogtömésed, meg a tikkelésed / Dúdolod, ne rombolj / Ne rombolj, dorombolj" (Keresztesi József)
Találkozás egy fiatalemberrel
Nem sokkal parlamenti képviselővé választása előtt jelent meg L. Simon László kiváló kultúrpolitikai tanulmánykötete, melyben hatalmas szakmai felkészültséggel és két évtizedes gyakorlati tapasztalattal áttekinti országunk kulturális életének valamennyi romterületét. Mondjuk ki: mindenhez ért, és árgus pillantása elől nem menekedhet a sötétben bujkáló ármány! A jó stílusú, finoman szellemes írásokat politikai hovatartozástól függetlenül élvezheti bárki, a szerző azonban – Klebelsberg és Bibó követőjeként – nem hagy kétséget a nemzeti értékek és a demokratikus eszmék iránti elkötelezettségéről. Jelszavai valának: "minőség, szabadság, közösség, hagyomány, örökség" (A demokrácia valódi értéke).
Precízen hivatkozott, parlamenti jegyzőkönyvekkel alátámasztott évértékeléseiben buzgón ostorozza a Gyurcsány- és Bajnai-kormány kulturális minisztereinek bődületes baklövéseit, 2007-es Versenyhátrány : a (kultúr)politika fogságában című kötetéhez hasonlóan. "Jó napot kívánok! – hazudta Kovács László" – juthat eszünkbe a humoreszk H. István hétéves ámokfutásának álintézkedéseit és hályogkovács módszereinek leírását olvasván. Az első három, nagyobb terjedelmű elemzés úgy világít rá az elmúlt évek "égbekiáltó" hibáira, hogy az egyszerű állampolgár eltátja száját: ha ezeket a mindenki számára elérhető, nyilvános adatokat összegereblyézte volna magának, ugyanezekre az összefüggésekre jutott volna talán. Maradványképzés, forráshiány, alulfinanszírozottság – nem felejthető fogalmak. A nemzet(i kultúra)féltés, a kíméletlen maximalizmusvágy és a baloldali kormányok impotenciájának hangsúlyozása a könyvben már-már szimpátiát ébresztene a leleplezettek iránt, ha nem emlékeznénk, hány milliárdnyi közpénzt kótyavetyéltek, loptak, ajándékoztak el egyesek. Pikáns ugyanakkor, ahogy a könyv megjelenése óta az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnökévé gömbölyödött szerző a csökkenő normatívákat bírálja.
(1993-as fotó szintén, az L. Simon László által szervezett, velencei "irodalmi" táborban, lehet képzelni, mi zajlott ott, ha ilyen képek készültek!)
Joggal kárhoztatja a bulvárt, a pornográfiát, a "hatalmi érdekeket kiszolgáló" médiaértelmiséget, de a magyar média egészének megítélésekor mintha túlzásba esne. Persze, hamar kibújik a szög a zsákból: "Meg kell teremteni az értékek, művek, vélemények valóban szabad »piacát«, s mindehhez értékteremtő és értékvédő, megfelelő anyagi hátteret biztosító, a médiát pedig erősen szabályozó kultúrpolitika kell." (Irodalmi értékrendek, pályakezdés, érvényesülés). Értjük, értékes értékek kellenek csak. Más minőség már a minőség, új barázdát szánt az eke. Az esélyegyenlőséget következetesen követelve kifejti, hogy "értékeknek nevezett devianciák vagy szűk csoportérdekek tudnak éppen e szabályozás védőernyője alatt érvényesülni, miközben a társadalom többsége döbbenten, némán, s javarészt már közönnyel veszi tudomásul, hogy az ő élete, értékrendje, kultúrája perifériára szorul." Tegyük hozzá: országos felmérések szerint az elhülyülő többség elégedett a bulvárlapok és kereskedelmi tévék kínálatával-színvonalával, és többségü(n)knek problémát is okozna sokkal bonyolultabb információ megértése. De képes-e eljátszani a szürke láthatárt egy valóságshowszínész?
A kötetcímül választott Illyés-idézet magyarázatakor a szerző felveti, hogy Illyés képes volt megőrizni szellemi autonómiáját Aczéllal, Kádárral kvaterkázva is, míg a mai értelmiség egy része önként hódolt be előnyök reményében. A "kollaboráns" szellemi elit fogalmának átvétele azonban meghökkentett. Hiszen a mostani kormánnyal is "együttműködik" sok szakértő! Ők is kollaboránsok? Mindannyian tudjuk, hogy ez a szó "hazaárulót" éppúgy jelent. Vagy 2010 tavaszától minden más lett? Hány ígéretet és érthetetlen változtatást lehet számon kérni L. Simon Lászlón is, ha nem is felelős értük, vagy még nem jutott idejük rendesen megvalósítani?
(Könyvheti poci, 2012.)
(Könyvheti poci, 2012.)
De miért a politikáról írok már megint a kultúrpolitikai kötet kapcsán? Hiszen rendkívül izgalmas az is, ahogy a Kortársból beválogatott tanulmányaiban a kulturális örökség fogalmát és intézményrendszerét járja körül (Az örökségvédelem gazdasági hatásai – Néhány szempont a polgári kultúrpolitikához), vagy amit "a teljesen lepusztult vidéki művelődésiház-rendszerről" ír (Elvesztegetett évek). Retorikában tanítani lehetne, ahogy a könyvkiadás vagy az írószervezetek támogatását kéri számon az Írószövetség titkári posztjáról egyéni képviselővé választásakor önként lemondott, sokoldalú alkotó (szerkesztő, egyetemi oktató, fotós, képzőművész). Igazi csemege a Pozsgay Imrével készített, nyomtatásban először itt megjelent interjú. Az egykori művelődési miniszter őszintén beszél az ország és saját múltjáról, az őt faggató L. Simon pedig időnként újra azzá a lelkes-indulatos kölyökké fiatalodik, aki valaha még fejjel ment a falnak, és nem aprózta el magát.
Mert hol a nagy szimfónia? Hol a repülőgép? A római szekér hiánypótló, adatokkal igazolt, kíméletlenül precíz könyv, szerencsére letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból is, mégsem mutatja meg e szép ember lángoló lelkit. Szívesebben olvasom a József Attila-díjas költő versesköteteit, de kíváncsian várom természetesen, hogy a hatalmi pozícióba kerülését megelőző elvárásainak, eszményeinek gyakorlati megvalósításáról képes lesz-e objektíven beszámolni néhány év múlva. Bár országgyűlési munkája óta mintha retrográd tendenciák érvényesülnének művészeti tevékenységében – ötletes ready made-ekkel próbálja egyszerűen megúszni a Magyar Műhely-kiállításokat –, bízzunk benne, hogy a politizálás majd valóban irodalmi műveket is eredményez, ha már felszállt erre a billegő talyigára.
(L. Simon László, A római szekér. Kulturális politika - politikai kultúra, Bp., Ráció, 2010, 278 p.)
"Nézek a magosba, gondolok nagyot: Magyar égre magyar csillagot!" (Nemzeti)
"Klassz, kicsi punk, a válltömésed / Meg a fogtömésed, meg a tikkelésed / Dúdolod, ne rombolj / Ne rombolj, dorombolj" (Keresztesi József)
Címkék: L. Simon László